2014. január 26., vasárnap


  • A párommal bevásárolni voltunk, nagy segítséget jelent, hogy mindig együtt intézzük a nagy bevásárlást, a cipekedést teljesen elfelejtettem mellette.
  • A lányaim nagyon jól alkalmazkodnak az egyedi, vagy új helyzetekhez.
  • Vannak barátaim, akik felhívnak csak, hogy megkérdezzék hogy vagyok, és hiányzik nekik a társaságom
  • A páromat is elfogadták azok, akiknek én is fontos vagyok.
  • A nagylányom most olyan barátokat talált magának, akikkel jól érzi magát, és én is biztonságban tudhatom
  • Van számítógépem, amin e hobbimnak hódolhatok
  • A régi szomszéd néni még megismer az utcán, messziről mosolyogva érdeklődik, hogy vagyunk, annak ellenére, hogy nemrégiben vesztette el a  férjét...Jó hogy vannak ilyen emberek, és én ismerem őket, ha  csak látásból egy -két szó erejéig, mert örülök az ilyen pillanatoknak, amikor összefutunk.
  • Nemrég több barátnőmnek, ismerősömnek is pici babája született. Hálás vagyok érte, hogy láthatom a  boldogságot a szemükben, ilyenkor az én lelkem is könnyebben tud a jóra összpontosítani.
  • Az öcsém besegített a fürdőszoba otthonosabbá tételében, szépítgetésében.:-)
  • Mindkét lányom örökölte az apósom rajzolási képességét, sok örömöt okoz nekik, és nekem is, ez a tulajdonságuk
  • Ma megint tudtam időt szakítani a meditálásnak, és a hobbimnak. Hálás vagyok ezért a körülöttem élő családomnak.
  • Tegnap anyukámat látogattuk meg. A párom anyukája is velünk jött. Anyukám nagyon örült nekünk, és az unokáinak is.
  • Az én nagymamám még megélhette azt a  kort amikor dédunokái születtek, és sok karácsonyt tudott közöttünk  tölteni.
  • Megtaláltam egy régóta elveszettnek hitt könyvemet
  • Találtam  neten egy nagyon jó zenét ismét, ami szinte egész nap a fülemben cseng. Van mit  dúdolnom.:-) parfüm
  • Véletlenül a kezembe került egy újság, amiben olcsó banánt hirdettek, ezzel sikerült örömet szereznem az egész családnak.

Nincsenek megjegyzések: